„Egy napsugaras, májusi reggelen indult útnak Melbourne felé a Yokohama a Goldan Gate-en keresztül. Ezen a hajón teljesített szolgálatot Harold Wilson mint hajóslegény. Ez a szép, tavaszi nap számára sötét volt. Dacára megkeményedett szívének, kimondhatatlan vágyódást érzett anyja után. A gyermeki szeretet gyengéd szikrája lobbant lángra benne, és arra gondolt, ha a hajó most visszafordulna, ő kész örömmel sietne haza, az otthonába.
  Harold egy gyors mozdulattal letörölte a könnyet, ami ekkor hirtelen kicsordult a szeméből; a gondolatait is elfojtotta, melyek anyja imádságát és szíve vágyát hozták elé. Így szólt magában: „Legyél bátor, öregem, és ne utánozd a kisgyerekeket." És valóban úgy látszott, hogy sikerül magára vennie a felejtés fátylát…”