„Vigyázz, hogy arra a formára csináld, amely a hegyen mutattatott neked” (2Móz 25:40).

Az emberi elme formálásának e műhelyei sem lehetnek meg azon útmutatások nélkül, melyekkel Isten egykoron a szentélynek, az üdvösség munkája fő színterének is alapot vetett.

Edward A. Sutherland, szent szenvedélyek megszállottja és égi álmok álmodója, jó száz évvel ezelőtt, a 19. századi nagy advent ébredés rezgéshullámaiban, meghallgatta és valóra váltotta Ellen G. White (ő is csak továbbadta!) erre vonatkozó tanácsait. Jó embereivel – köztük hitvesével! – hajthatatlan elvhűséggel haladt előre, dacolva a világ parancsszóival és a népszerűség követelményeivel. Rossz hírtől, ellenszéltől meg nem riadva megízlelték azt a tapasztalatot, hogy „ami embereknél lehetetlen, Istennel együtt lehetséges”. Ez a legkevesebb, amit bízvást remélhettek, amikor életüket és mindenüket a mennyei minta kivitelének szentelték.

A „csodálatos tanya” regényes elbeszélése abban a felismerésben fogant, abból meríti báját és üdeségét, egyúttal ünnepélyességét, hogy a Sutherland-sztori dokumentálható és gondviselés-szemléletű leírása nem mutatnak érdemi különbséget. Nincs külön földi és égi történet.

A Madison College története? Nem! Isten története a Madisonnal.